– SzG –
Jó hangulatban, de még álmosan érkeztünk a kiotói Budo center helyszínére. A fullasztó hőség ugyan már elmúlt, de még továbbra is nyári meleg és hangulat itatta át a tágas és fényes termet. A korábban érkezők levetett cipői fogadtak a bejáratban sorakozva. Belépve két oldalt információs asztalok és mögöttük mosolygós eligazító emberek segítették az akklimatizációt, hogy mindenki fennakadás nélkül megtalálja a helyét. Beljebb a nagy asztalnál a szervezők és helyi hírességek körül fényképészek és egyéb érdekeltek nyüzsögtek. Körben külön tatami szigeteken pedig az egyes nemzetek résztvevői és családtagok, barátok helyezkedtek, fészkelődtek, várakoztak izgatottan.
Az a megtiszteltetést ért bennünket, hogy Okada mester meginvitált, hogy a neki elkülönített tatamin foglaljunk helyet. Az igazat megvallva már ettől is VIP-nak éreztük magunkat, de itt még nem ért véget a szerencsénk. Ugyanis megláttuk a magyar csapatot.
Nem is számítottam magyar résztvevőkre. Nem szerettük volna megzavarni a felkészülés koncentrációjában őket, de végül olyan jó hangulat áradt felőlük, hogy még a start előtt odasiettünk egy gyors ismerkedésre.
A kezdeti meglepetést követően egyenes, nyílt és mosolygós tekintetek fogadtak. Keménykötésű férfiak és nők, akik jók abban, amit csinálnak és azért jöttek, hogy ezt meg is mutathassák.
Akadt köztük olyan is, aki ismerte a Kiotói Mindennapok oldalunkat, így azonnal volt úgymond hivatalos alapunk is a közös fotózkodásra, és Okada mestert is meginvitáltuk.
Sietnünk kellett, nehogy feltartsuk őket, de abban a rövid időben is erős benyomást tettek ránk. Eltéveszthetetlen vezetőjük egyetlen pillanatot sem mulasztott el, hogy vigyázza és vezesse harcosait. Szigorú, igazságos törődéssel igazgatta a csapatot.
“Ha fotó van, te ide állsz, ha menni kell, rendesen megyünk, ha nem tiszta a helyzet, ne aggódjatok, én megoldom.” Látszott a kölcsönös bizalom, ahogy az ismeretlen környezetben, a pillanat tört része alatt is egy-egy pillantásból vagy fél szavakból mindenki tudta, hogy mikor, mit és hogyan csináljon.
A várakozó tatamin és a bemutatón is öröm volt nézni a magyar csapat életvidám profizmusát.
Miután az országok résztvevői felsorakoztak, elhangzottak bejelentések, köszöntések és ceremoniális dalolás, valamint Okada nagymester bemutatója nyitotta meg az eseményt.
Inspiráló látvány, ahogy a 94 éves (igen 94 éves) mester feldob almákat a levegőbe, hogy azokat kardjával ketté vágja. Extra nehezítésként, minden almánál a kardhüvelyéből előrántott karddal. Azután körös-körül beszaladtak a gyerekek, hogy nevetve megkaparintsák, ami az almákból megmaradt.
Okada mester fizikai és mentális vitalitása követendő példa mindannyiunknak.
Az szinte hihetetlen, hogy valaki ennyi idősen nem csak képességeinek birtokában legyen, de évtizedekkel fiatalabb embereket is megszégyenítő pontossággal használja is.
Ezután feltakarították a padlót és a hatalmas termet egy láthatatlan vonal két félre osztotta: az egyik felén történtek az úgymond tiszta bemutatók, a másik felén pedig azok, amelyek bizonyos mértékben pusztítással is szemeteléssel jártak, tehát a tatamik levagdosása más felületen történt mint a sima gyakorlatok. Bár természetesen minden valós időben történt, néha mégis olyan volt, mintha akciófilmes lassított felvételben látnám, ahogy sok év gyakorlásának eredményeképpen félelmetes pontossággal vágtak át tatamitekercseket vagy mutattak be hibátlan formagyakorlatokat.
Az egyes bemutatókat a közönség többnyire néma csendben figyelte, majd elismerő tapssal jutalmazta. Mikor a magyar csapat felsorakozott, hogy készen álljanak, mikor szólítják őket, magamat is megleptem, ahogy visszafojtott lélegzettel vártam és drukkoltam nekik, hogy minden jól menjen. Nem okoztak csalódást, egy élmény volt minden pillanata. A több résztvevő formagyakorlatokat mutatott be, hol fegyverrel, hol puszta kézzel. Persze csak kívülállóként figyeltem, de számomra precíznek, kifinomultnak és erőteljesnek tűnt minden mozdulatuk.
Kiváltképp élveztem amikor az előtérben a mester puszta kézzel mutatta be az egyik formagyakorlatot, amit mögötte a tanítványai fegyverrel végeztek, ki ki a maga választott fegyverével. Mindenki büszke lehet rájuk, ragyogóan képviselték önmagukat és Magyarországot.
