1. rész

Amikor először megpillantottam a hakamába bújt különleges jelenséget, a vendégeimet vártam a kiotói városháza előtt, hogy elszakadva a templomoktól és szentélyektől, elinduljunk helyi mesteremberekkel és a valódi kiotói mindennapokkal találkozni. Azóta is, évek óta is vezetem ezt a sétát.

Ahogy Okada mester is az övét.

Egymástól függetlenül, a város ugyanazon az utcáján, sokszor elmentünk egymás mellett.

Emlékszem, ahogy feltűnt fekete-szürke hakamájában, szürke-ezüst, összefogott hajával, méretes táskát cipelve. Mindig van nála táska, ebbe rejti a kellékeit, például friss zöldségeket a farmjáról a kardbemutatóhoz vagy virágot a hölgyeknek. Pillanatok alatt körégyűlnek az emberek, és ő rutinosan társalog és körbevezeti őket a császári palota környékén.

Ki lehet ez az ember?

A korona időszaka alatt, mikor két évig nem volt turizmus, nem láttam őt sehol… se röviddel utána, az újra megéledő, magára találó Kiotóban. Ez vitt rá, hogy elkezdtem keresni, hogy mi lehet vele. Így találtam meg Joe Okadát, a 94 éves iaidó mestert és idegenvezetőt, vagyis ahogy ő hívja magát: Samurai Joe, az utolsó szamuráj.

Felvettem vele a kapcsolatot, s vártam a válaszára egy napot, egy hetet, egy hónapot… ekkor már nem számítottam visszajelzésre. Ám egy délután, több mint két hónap után mégis megjött a válasz, egy telefonszám, és hogy másnap Kiotóban van. Így találkoztunk. Egy órának indult, közös kocsmázás lett belőle.

1929… a legtöbbünknek a történelemkönyvből lehet ismerős mint a Wall Street összeomlása, a nagy gazdasági világválság kezdete, a világ mélyrepülése. Ekkor született Joe Okada, aki tizenévesen élte át a második világháborút, és mint minden más gyerek, ő is gyárban dolgozott ekkor. A kor legfélelmetesebb repülőjének, a szuperkönnyű és egyszerűen manőverezhető Mitsubishi Zero gép propellerének gyártásában segédkezett.

A háború után visszatért az iskolába, ahol angolórái is voltak, de nem itt találkozott a nagyvilággal, hanem egy évtized múlva, amikor egy turisztikai cég sofőrje lett. Rendületlenül figyelte a vendégek és idegenvezetők párbeszédét, sokat tanult a saját országáról és az angol nyelvről is, ám három év múlva mégis elbukta az idegenvezetői vizsgát. Ezzel nem volt egyedül, a jelentkezők mindössze 5 százaléka járt sikerrel. És hogy neki mi kellett a sikerhez? Hogy az egyik elégedett amerikai vendége meghívja őt az USA-ba. 1961-et írunk ekkor, a japánok nem ugrottak át csak úgy dolgozni Amerikába, már a vízumot elintézni is felért egy sikerrel. Kaliforniában nappal dolgozott, az esti főiskolán pedig angolul tanult és a következő évben meg is lett az idegenvezetői vizsgája.

Ma pedig egész Japánban ő a legidősebb idegenvezető.

Na de hogy lesz idegenvezetőből szamuráj? Erről szól majd a második rész, tarts velünk!

Tarts velünk online sétánkon is, ahol felkeressük Okada mestert az otthonában: https://kiotoimindennapok.com/termek/szamurajok-regen-es-ma-japanban-online-setaberlet/